HamvasBéla.org
Aranynapok
Karnevál
Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában , vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb.
A logosz-faj
Az asztrológia és a horoszkópia
Asztrológiának újabban az eredeti asztrológia aránylag szűk részét, az emberi egyén jellegére és sorsára vonatkozó fejezeteit, a horoszkópiát hívják. Ebben a formában ugyan ez teljesen hibás, de még így is kitűnik, hogy az asztrológia az az archaikus szintézis, amely az analógiát világméretekben kifejti és egzakt módon alkalmazza. Az asztrológia metafizikája az, ami az őskor egyetlen metafizikája: Minden Egy. És ahogyan ezt a metafizikát a Tabula Smaragdina tételére – az, ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van – felépíti, s ahogy a világ keletkezésére, a föld geológiai alakulására éppen úgy, mint a népek, az osztályok, a nemzetek, s az egész emberiség történetére, az ember egyéni sorsára, egyéni alkatára vonatkoztatja, egyetlen alapvető gondolatot mond ki: az analógiát.
Tovább olvasom
Az archaikus közösség
Az aranykorban a lét arany volt, és csak szellemi ember, brahman élt. Az ezüstkorban született a ksátrija, a lovag. A rézkorban született a vaisja, a gazdasági kaszt embere. A vaskorban, a kali-jugában, a sötét korszakban született a sudra. A kasztoknak szerepe éppen ezért csak a kali-jugában lenne, de a sötét kor éppen a rendetlenség és az értékek felbomlásának kora, amikor a lelkek nem saját kasztjukba születnek, és nem ott élnek, ahol természetük szerint helyük lenne. A korszak végén az egész emberiség kaszttalanná lesz, és a közösség teljes egészében tisztátalanná válik. Ennek a korszaknak kezdete volt az időszámításunk előtti hatszázas év.
Tovább olvasom
Uszpenszkij írja, hogy az egész földön, faji, népi, vallási, társadalmi, műveltségi, területi, korbeli, nembeli különbségektől teljesen függetlenül, tökéletesen új, hatodik emberfaj van kialakulóban. A new race – az új emberfaj kialakulása, keletkezése, kibontakozása érthetetlen nagy misztérium. Amíg ennek a fajnak a Föld minden táján elszórt tagjai – akár dél-afrikai bányában, akár amerikai farmon, japán hadihajón, balkáni kis faluban, norvég konzervgyárban, londoni külvárosban mint segédlelkész vagy munkás, vagy hivatalnok, vagy katona, vagy rikkancs, vagy sebész -egyedül állottak, önmaguk előtt is úgy tűnt, hogy abnormis, lehetetlen lények, akik környezetükkel és világukkal nemcsak hogy nem tudnak megegyezni, hanem azzal egyetlen lényeges pontban sem érintkeznek. Ezek az emberek a Földön elszórva, magukban voltak, környezetüktől sarokba állítva és mellőzve. Idegenek voltak. Mert valóban idegenek voltak.
Direkt morál és rossz lelkiismeret
Az ember semmire se megy. Aki intakt, az műveletlen, aki művelt, az korrupt Az intakt előtt le kell tagadni a műveltséget, a művelt előtt le kell tagadni az intaktságot. Az ember semmire se megy.
Egyáltalán nem tudnék beleegyezni abba, hogy valaki ezt tőlünk független világ kényszerének tulajdonítsa. Tőlünk függetlennek lehet tartani a szabadesést, bár e megfogalmazás ellen is van kifogásom. De határozottan tiltakoznék, ha valaki azt állítaná, hogy a világ létrehozásában ártatlanok vagyunk. A magam részéről az olyan embernek nemcsak ép értelmében, hanem tisztességében is kételkednék, aki kétségbe vonná, hogy ezt a világot mi csináltuk és folyamatosan mi csináljuk. Arra vonatkozólag, hogy a világ olyan, amilyen, senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így legyen, és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is maradjon.
Gyümölcsóra
Ma reggel arra gondolok, hogy érettnek lenni annyi, mint megkétszereződve fiatalnak lenni. Az eredeti egyszerűbb és szebb. Reife ist doppelte Jugend. Minden érett gyümölcs ezt bizonyítja. Íme, az őszibarack. Sárga húsa van, az egyik oldala krapplakkvörös, a másik narancs. Kihívó és kívánatos. Megérni annyi, mint duplán fiatalnak lenni. És érettnek lenni a legnagyobb, mondja Shakespeare, ripeness is all. Semmi sem fiatalabb, mint az ilyen kacér gömbölyűség. Közben már régen a muskotályszőlőt szopogatom és hozzá mandulát harapok, de a fűben mellettem piros alma és két csodaszép szem szilva.
A bor filozófiája
Utazásaim egyik legfőbb tapasztalata volt, hogy van bor-ország és van pálinka-ország. Eszerint van bornép és pálinkanép. A bornépek geniálisak; a pálinkanépek, ha nem is mind ateisták, de legalábbis hajlanak a bálványimádásra. A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok, az etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, a franciák és a magyarok. Ezeknek a népeknek ritkán vannak úgynevezett világtörténeti becsvágyaik; nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az absztrakciótól megóvja őket.
Tovább olvasom
Zen
Hsziang-jen azt mondta:
– Valaki ezer láb mély szakadék fölött kinyúló faágra kötelet köt, és fogával ráakaszkodva lóg. Most valaki arra jön, és azt kérdezi: „Mi volt az értelme annak, hogy Bodhidharma Indiából Kínába jött?”
– Ha az ember válaszol, száját ki kel nyitnia, a kötelet elereszti, és a mélységbe zuhan. Ha nem válaszol, a legfontosabb kérdéssel szemben közömbös. Mit tennél a helyében?
Paradoxon az igazságtalanságról
Mivel úgyis csak arról érdemes beszélni, amiről nem szabad, miért ne kezdjem azon, ami a legveszélyesebb?
Szerencsére abban a helyzetben vagok, hogy erre a célra külön új műfajt tudok alapítani. Az új műfajt azokról az angol és amerikai falatozó- és ivóhelyiségekről, ahol az emberek néhány percre diskurálni leülnek speak-easy-nek nevezem el. A speak-easy minden esetben fenntartja magának a jogot arra, hogy szubjektív legyen, sőt, hogy mások befolyásolásától kifejezetten tartózkodjék. Ez benne a tökéletesen új. Bizonyos tekintetben a superessay-nek felelne meg, legalábbis abból a szempontból, hogy az oktató hangnak még a látszatától is tudatosan óvakodik. A speak-easy senkit sem kíván meggyőzni, és bennem, azt mondhatnám, ellenállhatatlan kényszerűségre éppen a nagyszakállú tudományos és arrogáns világnézeti tanulmány pozitív ellenhatásaként keletkezett.
Tovább olvasom
Eksztázis
A szétszórt nyugtalanság a nem valódi életet élő ember lényének természetes következménye. Az igaz ember akkor is igaz, ha poharába vizet tölt és megissza. Egy khasszid tanítvány mesteréhez csak azért ment el, hogy megnézze, cipőjét miképpen fűzi be. Többre nincs is szükség! Kinyilatkoztatás lehet abban is, ahogy valaki egy pohár vizet megiszik, abban is, ahogy a könyvet kinyitja, vagy szánt. Az igazságról való tudás személyes feltételét kell megszerezni.
Tovább olvasom
Reggeli feljegyzés
Nem kell gondolkoznia. Ha mindenáron akar, lehet. De nem muszáj és teljesen fölösleges. Gondolkozom, tehát vagyok? Ezt az északi ember találta ki.
Egyáltalában nincs így. Nem gondolkozom, mégis egészen jól megvagyok. Sőt nem is vagyok. Az istenek vannak és én itt csak lopom a napot. Sőt, nem is én, hanem valaki, aki könnyebb, világosabb, nyugodtabb, mint az Én, aki nyugodtan és szabadon lebeg a világban.
Tovább olvasom
Karnevál
Mágia szutra
Amit az ember imaginációjába helyez, azzá alakul.
Tovább olvasom
Poseidón
Aki félnapokat, heteken át, állandóan azzal tölt, hogy a tenger partján ruháját ledobja, vízbe gázol, s ott a sziklák tövén cserkészik, kagylókat vesz kezébe, figyeli az üvegrákot, a tengeri rózsát, szegfűt, anemoniát, a mélyből csillagot és víziuborkát húz elő, sajátságos, ijesztő férgeket, aki, ahogy a tengeren, az erdőben is, fölemeli a mohos köveket, a harasztot megbolygatja, a gyep alatt turkál és korhadt törzsek alatt kutat, egészen természetesnek találja, hogy a tengerfenék és az erdő mélye rokon. Annak azt, hogy Poseidón egyaránt a tenger és az erdő istene, nem kell sokat magyarázni. Ez a rejtett lét, az elragadó felszín alatt tenyésző homályos nyüzsgés az ő birodalma.
Tovább olvasom
Tibeti misztériumok
A misztériumok az embert nem tudással gazdagítják. Az ilyen misztérium élménye után senki sem tud többet. De annál éberebb lesz. És ez az, amit az értekezés el akar érni. Ez az, amit a gyakorlat is el akar érni. Az európai ember azt hiszi, hogy anyagi tudást kell elérnie s felhalmoznia. A keleti tudja, hogy a tudás csak teher és akadály. Amire az embernek igazán szüksége van az: éberség.
Tovább olvasom
Arlequin
Amíg Rómeó a csinos Rózába szerelmes, egy kicsit érzékeny, de pontosan úgy viselkedik és úgy beszél, mint a többi. Abban a percben, amikor Júliát megismeri, elkezd félrebeszélni. Szokatlan szavakat mond és azokat furcsa értelemben használja. Néha bizarr, többször groteszk, még többször teljesen értelmetlen. Minél bolondabbul szeret, annál bolondabbul viselkedik és beszél. Nyelve, mintha hirtelen a többinél egy oktávval magasabbra ugrott volna.
Tovább olvasom
A barátság
A szerelem titka, hogy a kettőből egy lesz, a barátság titka, hogy az egyből kettő. Ezért a szerelem fordított barátság, úgy hogy az egyikből mindig szivárog át valami a másikba. A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.
Tovább olvasom
Cseresznyét szedni
Azt mondják, hogy a fülemüle éneke szerelmi dal. Biztosan nem az. Ha napkeltekor felébredek, szememet nem nyitom ki, fülemmel a madár hangját megkeresem és hallgatom. A hangból tudom, hogy az ég derült, de keleten van néhány kis fehér bolyhos felhő, a fű harmatos, a szőlőtőkék virágzani kezdtek, az apró legyek már el is lepték, és enyhe délkeleti szél lebeg. Még sokkal többet. Ez az, amit Orpheusz mond, kozmosz aiodész, az éneklő világ. Ember erre a zenére nem képes, legfeljebb Mozart, csakhogy a hang nála – különösen amikor a legszebb – már rom és tragédia.
Tovább olvasom
Héloise és Abélard
Az ember a szerelmet és a sexust összezavarja. Gyakran szerelemnek tart valamit, ami csak sexus, és azt hiszi, hogy kivétel nélkül minden szerelemnek sexusban kell végződnie. S az ember azt hiszi, hogy a lényeket végül is a sexus teremti. A lényeget a szerelem teremti, a sexus csak azt a ruhát adja hozzá, ami terhére van, s amit úgyis le kell vetni.
Tovább olvasom
Az éberség
A Véda felébreszt abból az álomból, ami az emberi élet itt az anyagi földön; a zárt életet áttöri és megnyitja; a dolgok eredeti értelmét megmondja, az ember szemét felnyitja és a világ autentikus értelmét közli. Mert annak hatása, amit mond, nem az, hogy az ember a világ képét látja és tudja, hanem az, hogy a látványtól felébred.
Tovább olvasom
René Guénon és a társadalom metafizikája
René Guénon nevének tulajdonképpen már régen ismertnek kellene lenni. Még a húszas évek elején történt, hogy a „Voile d’Isis”-be dolgozni kezdett. Első általános érdekű könyvei ugyanakkor jelentek meg. Ezek a művek az újabb idők legérdekesebbjei közül valók. A tárgy mindig meglepő, a hang lebilincselő, a gondolkozás éles és gyors, a következtetés eddig nem sejtett összefüggéseket nyit meg, az igazságérzet meg nem vesztegethető, a tudás oly lenyűgöző, gazdag és sokoldalú, hogy aki egyszer megértette szándékát, megbűvölve kénytelen követni.
Tovább olvasom
Az életmű
Az embernek önmagából művet kell alkotnia, hogy az örökben abban éljen. De a műnek nyitva kell állnia, hogy aki be akar lépni, befogadja. A mű lehet ház, lehet festmény, lehet ország. Akhilleusz nem írt verset, mégsem mondhatja senki, hogy nem alkotott művet, tetteivel a heroikus élet művét. A szentek.
A művet meg kell különböztetni a mutatványtól. A mű az emberi élet anyagából készül, mintha egyetlen, sűrű és végleges alakja lenne annak, ami veszendő; a mutatvány bravúr, ami megtanulható és ismételhető. A mutatványból az ember hiányzik. A művet a hindu hagyomány karmának nevezi, valaminek, ami enyészetből készül, de megmarad. A mutatvány nem opus, csupán aktus, rangtalan és nagyság nélküli. Mű az, hogy van valami, ami az életnél több, és az életet ezért oda kell adni. Nem azért, hogy megmaradjon, hanem azért, hogy legyen. De az örökben legyen. Az életmű minden téglája az életben valamiről való lemondásba kerül. Az életet élvezni, ugyanakkor a művet felépíteni, ilyen nincs. Elvetemült hűségéből nem enged, s ezért a mű az embert az élettől független következetességbe emeli át, felsőbb szinten megfogalmazott létbe, az én méreteit messze meghaladó arányokban, és önmagát mint önmagánál többet megismétli.
Tovább olvasom
Fák
Érzékelés, képzelet elválaszthatatlan - man dichtet schon, wenn man erlebt, egyik a másikon szépül és gazdagszik. E mély kék színek nincsenek sehol, vagy csak voltak, vagy csak lesznek, - vörösek, mint a csillagtalan éjszakában távoli völgyekben égő fáklyák, - a fekete olyan, mint egy bársony kígyó, amely az embert puha melegével befonja, képtelen hegyet, folyót, eget másképpen felfogni, mint ölelést.
Tovább olvasom
A három forrás
A történet korszakában a kábaságba süllyedt embert nem a szakrális személy riasztja fel. A személy szakrális volta elveszett, és az a sok kísérlet, amely azt visszaszerezni kívánta, mind kudarccal végződött. A történet korszakában az Élet Mestere nem az ember, hanem a könyv. Az a közvetlen kinyilatkoztatás, ami az őskorban a szakrális ember volt, most a könyv lett. A könyv a riasztó. A kakas, aki megszólal, hogy: Ébredj, ember, nehogy az álmosság démona elaltasson! A könyv létfeltétele az, hogy az emberi személy néma. Szólni, tevékeny és cselekvő szó fölött rendelkezni, az ébredésre a jelet megadni a történet ideje alatt egyedül a könyv képes. Az emberek egymással csupán individuális viszonyban állanak és állhatnak; az univerzális viszonyokat az írott szó mondja ki.
Tovább olvasom
A magyar Hüperion
Életem utolsó tíz esztendejét a tenger mellett szerettem volna eltölteni. És most itt vagyok. Fiatal koromban is így volt. Mikor tudatára ébredtem annak, hogy ezen a földön milyen sorssal kell megküzdenem, azt a gondolatot élesztgettem: elmegyek. Angliában vagy Németországban akartam élni. Ez még abban az időben történt, amikor hérosztrátoszi hírvágy égett bennem. Gyengeség volt, ma már tudom. Nem mintha minden hírvágy az lenne. Van, amelyik büszke virágzás. Plutarkhosz beszéli, hogy Caesart centuriója sírva találta. Mi bajod, kérdezte. Huszonkilenc éves vagyok, kiáltott Caesar, Nagy Sándor ebben a korban már Indiát is meghódította. És mi vagyok én?
Tovább olvasom
Az indián mese
Az indián asszony a folyó partjára megy, hajlékony fűzfavesszőt szed és fonni kezd. Megfonja az első kosarat, maga elé teszi, letérdel, megáldja és így szól:
„Nem csodálkozom azon, hogy amit tettem, azt az indiánok nemzetségéért tettem. Annak az asszonynak, aki kezében mindig kosarat tart, hosszú életet kívánok. S ő reám fog gondolni. Az, amit én tettem, eszébe fog jutni, s azt fogja tenni, amit én. De senki se higgye, hogy azt mindenkiért tettem! Nem! Csak az ügyes asszonyokért, akik majd a jövőben élni fognak. Ha a hajnal földereng, szavam feléled és elméjükben megvilágosodik. Úgy legyen!”
Tovább olvasom
Egy csepp a kárhozatból
Fent a hegyen az erdei házban silentiumot és böjtöt készülök tartani. Este nyolckor könnyű vacsorát eszem. Az emésztés éjjel tizenkettőkor fejeződik be. A böjt kezdete. Az egész következő nap, harmadnap délután négyig. Összesen negyven óra. Böhme azt mondja: Ádám a paradicsomban negyven napig élt, Izrael negyven évig bolyongott. Jézus negyven napig volt a pusztában, Krisztus negyven óráig feküdt a sírban. Ezért választottam a negyvenet. Nem vagyok vallásos. Nekem az egész kell. De tudom, hogy az ember helyesen teszi, ha a vallással számol, mert minden emberi tudás között a legtöbb reális bölcsesség a vallásban van. A negyven óra alatt egyetlen hangos szót sem ejtek ki. Csendesen sétálok, testi munkát nem végzek, inkább az árnyékban ülök, olvasok, meditálok, ha szükségét érzem, imádkozom. A gyomor lázongó követelőzését időnkint enyhén citromos vízzel kell csillapítani. Reggel és este tetőtől talpig megmosdani. Napjában egyszer a beleket ki kell mosni. Ez az egész.
Tovább olvasom
Karnevál
Kierkegaard Szicíliában
Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat; mert otthon a súly magadra esik, az úton a világra, s mindig az marad ismeretlen, ahová nézel.
Tovább olvasom
A filozófus király – az örök filozófus
Képzeljék el, hogy Akadémos kertjében az öreg Platón tanítványaival sétál. Egészen ősz és meghajlott. Jó néhány esztendő telt el már azóta is, hogy utoljára Szicíliában volt, még egyszer megkísérelte felépíteni a Politeiát, de Dionysios zsarnok ösztönén is az értelmetlen tömeg tudatlanságán elbukott. Visszatért Athénbe, s azóta csendesen sétál a város mellett a platánok alatt, leül a fehér kövekre néhány fiatal fiú közé s halkan beszél.
Egy napon az egyik fiú azt kérdezi:. Mondd, isteni, nagy kudarcod után is vallod azt, hogy államot csak úgy lehet kormányozni, ahogy megírtad és hirdetted? Nem jutottál jobb belátásra most, miután semmit abból, amit gondoltál, megvalósítani nem tudtál?
Tovább olvasom
Korszenvedélyek utólagos igazolása
Európa gondolkozása csaknem teljes egészében a mindenkori korszellem és a korszenvedélyek utólagos igazolása. Az általánosan ismert filozófiák és természettudományi koncepciók, gazdaságtanok és társadalmi elméletek a történeti tévelygések forrpontjain kívül egyebet nem látnak, és ezektől elvakultan gondolkoznak. Descartes a vallás iránt táplált ellenszenvből indult ki, és elméletével egy megbonthatatlan rendszer alapját kívánta megvetni, holott tudjuk, hogy nem is vallásról volt szó, hanem a klérus hatalmi gyakorlatáról, és Descartes nem is gondolkozási rendszert akart teremteni, hanem fundamentumot egy másik, megbízhatóbb hatalmi gyakorlat részére. Marx egy képzelt tőkés osztály iránt való animozitásból (ressentiment a vagyon ellen, bosszú a gazdagokon) indult ki, és a tulajdon kérdését kívánta rendezni az osztályok megszüntetésével, holott tudjuk, hogy osztály nem is volt, a tulajdon pedig egyáltalán nem gazdasági kérdés. Spengler Nietzsche által feltárt, de egyre élesedő válságból indult ki, és azzal vigasztalja magát, hogy az egyik un. kultúra elpusztul, de nyomába majd új lép. Mindezek az ideológiák végül is pszeudológiák, a történeti pillanat forrpontjaival szemben felvett pszeudoegzisztens magatartás eredményei, válságoldó gondolatok leple alatt válságfokozó elméletek, oly tévtanok, amelyek a történet pillanatából nem is látnak ki.
Tovább olvasom
A madarak éneke
Azt mondják, hogy az énekesek július elején hallgatnak el, amikor a kicsik a tojásból kikeltek. Nincs idő énekelni, az apróságoknak kosztot kell gyűjteni és hordani. Csakugyan július első tíz napjában elhallgat a fekete, az énekes rigó, a fülemile, a kakukk, a tengelice, a cinke. Nem is szólal meg már, csak néha, szeptember közepe táján. Az erdei pacsirta kivétel. Néha egész nyáron hallani, de szeptemberben biztosan, még október elején is. Akkor beáll a csend és az erdő néma.
Tovább olvasom
Az élet mestere
Az ősi teológus az az ember, aki a történet előtt sem lehetett gyakori, de ténylegesen volt. Azóta pedig éppen ez a szakrális szubjektum veszett el. Az utolsó nagy megjelenés, Platón óta a történet ilyen emberfölötti személyiséget nem ismer.
Tovább olvasom
Mirázs
A szeretett lénynek nemcsak javát akarom, hanem azt, ami jó neki, azt tudom is. Az önzés ugyan az énnek javát akarja, de sejtelme sincs arról, hogy mi az igazán jó. Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem. Miért? Mert szeretem. A szeretet nem hisztéria, nem a dédelgető érzelgésnek és a bestialitásnak az a vegyülete, ami La Rochefoucauld önzése. Az önszeretet nem önzés. Az önzés az embernek önmagára való életéhsége. Tudomásul kell vennünk, hogy nem önszeretetben élünk, hanem életéhségben élünk.
Tovább olvasom
Summa Philosophiae Normalis
Megtanultam a zenét, de nem csináltam, s azóta tudással, de irigység nélkül hallgatom. Megtanultam egy sereg tudományt, mesterséget és művészetet, értek hozzájuk, de nem csinálom, s így érdektelenül tudom azokat élvezni. Csak még az írásról kell majd leszoknom, s akkor abban is féltékenység nélkül tudok gyönyörködni.
Tovább olvasom
A senki
A húszas évek elején, mindjárt a világháború után Hofmannsthal észrevette, hogy a polgár átalakult akárkivé (Jedermann). A polgár arcéle sohasem volt valami éles, a zseni esetét kivéve, aki persze nem volt más, mint a polgár tiltakozása önmaga ellen, ritkábban túlnövése önmagán. Régebben a lelkészt meg lehetett különböztetni a szakácstól. A határok ettől az időponttól kezdve kezdtek teljesen elmosódni. Olyan volt ez, mint amikor a festékes dobozok kilyukadnak, és minden szín összefolyik. Vagy amikor az egész ebédet a vödörbe öntik. Az akárki ilyen moslékkorszakban keletkezett. Az emberben még volt a jellegnek valamely árnyalata, de inkább csak mint díszlet. Mindegy, hogy ki kicsoda. Az akárki azt mondja, hogy a jelleg nem is fontos. A lényeges az, hogy számítását megtalálja. Az emberek felcserélhetők lettek. Többnyire a nők is. Mert az akárki akárkit vesz feleségül. A házasság olyan, amilyen. A társadalom is olyan, amilyen. Az állam is. Csak az üzletnek kellene a többinél különbnek lennie, de végül az is olyan, amilyen.
Tovább olvasom
Püthagorasz
Amíg a közösség kicsiny és szegény és műveletlen, addig nincs baj, létéért kell küzdenie. Abban a percben, amikor népessé, műveltté, gazdaggá válik, sajátos módon önmagában bomlani kezd. Felbomló közösségben az ember nem lehet boldog. Ha aztán valaki a romlást meg akarja állítani, kénytelen az erőszakhoz nyúlni. Erőszakkal kormányzott közösségben az ember még kevésbé lehet boldog. Püthagorasznak alkalma volt ezzel a ténnyel szembenézni és választani a fejetlen egyéni szabadosság és a komisz erőszak között.
Tovább olvasom
A tamariszkusz alatt
Egy kicsit leültem ide, a tamariszkusz alá, hogy a frissen szedett sárga, mézes fügét az árnyékban illő nyugalommal költsem el. Dél felé járt és az öbölben nem volt senki. Inkább metafizika volt, mint evés. Néha szabad így enni, mintha az ember imádkozna. S amikor a partra mentem, hogy az érett gyümölcs ragadós cukrát kezemről lemossam, vissza kellett térnem, az ünnepet egy cigarettával megszentelni.
Tovább olvasom
A tükör
Az ember, mondják, egyéb természeti lényektől abban különbözik, hogy önző. A megállapítás rossz. Minden lény az. Sőt: az ember mintha kevésbé volna önző, mint az állat. Persze, nem azért, mert jobb, hanem azért, mert ostobább. Inkább így: azért, mert az állat egoizmusa józan és éber. Még jobban: mert ez az önzés objektív. Az ember is azt akarja, hogy amit tesz, hasznára legyen. De: „csak egészen kevés embernek van ahhoz, hogy önző legyen, elég esze”. Az ember egoizmusa, be kell ismerni, alig hasznos. Miért? Mert nem józan és éber, vagyis mert: szubjektív.
Tovább olvasom
Utószó a valakiről
A valaki nem teljes értékű emberi személy. A valaki éppen csak hogy valaki, nem egészen senki. Mindig kétes és bizonytalan, mert a hozzá hasonlókon kívül más őket semmibe se veszi. Ez volt a polgárság taktikája, bárki bármilyen lényegeset mond, vagy komponál, fest vagy ír, mindegy. Indolencia. Elhallgatni. Lehetőleg elhallgattatni. A zseni bálvány, de a legjobb lenne vele azt tenni, amit később a totalitárianizmus tett, ha szája sokat jár, az államvédelem süllyesztőjében eltűnteti.
Tovább olvasom
A virágszedés lélektana
Ha majd életem végén a Halál Angyala elé jutok, azt hiszem, lázadás nélkül fogom tudni követni az ismeretlenbe. Elmulasztottál valamit? Azt válaszolom: Nem hiszem. De ha majd így szól: Sajnálsz itt hagyni valamit? Azt fogom mondani: A virágokat. Szívesen és könnyen lemondok arról, ami a földön él, de a virágok, a virágok!
Tovább olvasom
Kung mester beszélgetései
Tizenhárom évig vándorolt. Kína legtöbb államában járt, néhány tanítványával, vagy egyedül. Uralkodót keresett, vagy, ha már azt nem talált, legalább embert. Egyetlen tanítványában hitt, Yen Huiban, de az fiatalon meghalt. Ő volt az egyetlen, aki értette az ősöket. Aki a Li embere volt. A Mértéké. A többi? Csak lelkesedett. Sokáig azzal a gondolattal foglalkozott, hogy a barbárok közé megy, és országot alapít. Közben egybegyűjtötte a régiek dalait, történeti feljegyzéseit, krónikáit, leíratta, gondos kommentárokat írt. hogy az ősök hagyományát megmentse. Így mentette meg az Ji kinget, az ősi Kína legnagyobb könyvét.
Tovább olvasom
Kiengesztelődés
Nincs kiengesztelődés. Az embernek a maga számára a világ egész gyűlöletkészletét le kell foglalnia, hogy ne engedjen, és ne legyen képes engedni. Kell, hogy az ember radikális emberiessége ebben a gyűlöletben legyen. A bőszültség az én kiengesztelődésem. Sehol, senkiben semmiféle létrontást nem tűrök.
A jóga metafizikája
A jóga szót Európában a latin jugum mal kapcsolták egybe, s így az igával hozták összefüggésbe. Ezek szerint a jóga valamely teher vállalását jelentené. A szónak ilyen fordítása értelmileg és filológiailag is teljesen hibás. A szanszkrit jóga nem a jugummal (iga), hanem a jungerével (kötni) rokon, s így jelentése nem annyi, mint feladat vállalása, hanem annyi, mint egyesülés. Néhány összetétel, mint amilyen a szamjóga vagy dukhajóga, a szó valódi értelmét feltárja. A jóga egyesülés olyan értelemben, mint a görög henószisz, vagy a latin unio.